2013. május 8., szerda

Virágaim / My flowers

Nem tűntem el, csak rengeteg a dolgom, nem is tudok most mutatni semmi újat. Ezért gondoltam fotózok a virágaimból, kárpótlásul!(:-)))
Szóval a hallgatásom oka, két nemzetközi pályázaton is indulok. Az egyik Battle of the BeadSmith által szervezett nemzetközi verseny amelyiken én is részt veszek. Ezt már valószínű tudjátok néhányan.
A másik pedig a Fashion Colorworks 2013 Beading Contest,  szintén szeretnék részt venni, mivel 2010-óta minden évben jelen vagyok, nem szeretném megszakítani a folyamatot.(:-))) Szurkoljatok, mert rám fér!!! Előre is köszönöm!!! (:-))) Ezeket a pályaműveket majd később fogom mutatni. Addig is fogadjátok szeretettel a virágaimat!(:-))))






2013. május 2., csütörtök

2013. április 30., kedd

Fagyi / Ice Cream

Ezek a tüske gyöngyeim legalább egy fél éve lapultak az egyik dobozomban, vártam az ihletet. Aztán egyik este megjött. (:-))) Szintén saját minta, addig kísérletezgettem amíg ez lett belőle! (:-)))




2013. április 29., hétfő

Dinnyesün / Echinus melo

Ez a nyaklánc egy inspiráció. Ennek a képnek a hatására készült. Egyszerűen csodálom a víz alatti világot, de mivel soha nem leszek búvár, ezért képek segítségével képzelem el, milyenek is lehetnek a különféle lények, ahogy ez a Dinnyesün is!Nekem ilyen!(:-))):






2013. április 28., vasárnap

Hilde

Valamelyik este rendrakás közben kezembe akadt a Hilde fülbevaló mintája (ezt lejegyeztem, mert nagyon tetszett, különben meg kevés ékszeremről készítek mintát is). Fűztem is gyorsan 2 párat, vidámak, nyáriasak, hétfőtől már a Bon Bon-ban!!!



2013. április 18., csütörtök

UFO

Lili szerint olyan mint egy UFÓ. Szerintem semmi Ufós nincs benne de ha ő azt mondja, ám legyen!(:-))) Azt hiszem az Ufók -ból teljes kollekció lesz!(:-))) Most ilyen pasztelles hangulatban vagyok!(:-))


2013. április 11., csütörtök

Lily bross / Lily brooch

Most csak egy kis apróságot mutatok, Lilikémnek egy bross az új ciklámen tavaszi kabátjára (:-))) Nagyon örült neki! Ma már fel is vette.(:-))) Különben nagy munkában vagyok, majd mutatom, remélem hétvégén sikerül befejeznem!(:-)))
 

2013. április 5., péntek

Papaya medál / Papaya pendant

Már nagyon elegem van ebből az időből, tudom, mindenkinek. Ezt a medált ez a trópusi gyümölcs ihlette, amit imádok!!!!(:-))) Hétfőtől a Bon Bon-ban!(:-)))



2013. március 28., csütörtök

Kékség / Blues

Ezt a medált még megmutatom, aztán egy hét pihenés!(:-)))Jó méretesre sikerült ez is, nagyon mutatós darab. Igaz, hogy csupa hideg szín...
Mindenkinek jó pihenést és Kellemes Ünnepeket kívánok!!! Frohe Oster!!! Happy Easter!!! Joyeux Paques!!!!




2013. március 27., szerda

A tavasz hírnöke / Harbinger of spring

Szép napot Mindenkinek! Gondoltam, ebben a nagy hóesésben mutatok egy ékszert, amit ma reggel fejeztem be. Hátha ettől jobb kedvünk lesz  Azért kapta ezt a nevet, mert az alsó kerámia gyöngyön ott egy madárka(:-)))




2013. március 22., péntek

Iringó / Iringa

Megint egy nagy méretű gyűrű, még a hét elején készült szomorkás időben! Érdemes volt várnom a fotózással. (:-)))



2013. március 20., szerda

2013. március 15., péntek

Arc / Face

Ezt most lehet, hogy megtartom, egyszerűen bele szerettem!(:-))) A kaboson egyedi darab Zé, üvegékszer készítőtől származik (akinek, a fülbevalói megvásárolhatóak a Bon-Bon-ban). 5 darabot készített nekem kérésre, ez az egyik! Azért kapta ezt a nevet, mert a kaboson közepén az a folt engem egy női arcra emlékeztet(:-)



2013. március 13., szerda

Nikita

Most már lassan elfogynak a félkész ékszereim, amiket valamikor valamiért abba hagytam...csak a végére érek egyszer! (:-))) Ez a nyaklánc is közéjük tartozott!!!


2013. március 9., szombat

2013. március 6., szerda

Apróságok/ Small things

...mert kell ez is, a több hétig tartó munka után! Játszódtam a színekkel egy kicsit! Tavasziak, vidámak, zöldek ,lilák, pöttyösek(:-)))



2013. március 2., szombat

Maszk / Mask

Szép hétvégét mindenkinek! Tudom, hogy már vég a farsangi szezonnak, de most készültem el vele! Így most mutatom! Egy hónapig készült!Hogy tetszik ez a Polaroid???(:-)))